A 90-es években az iskolák világméretű számítógépesítésének lehetünk tanúi, konferenciák és publikációk sora követi egymást, ahol a szerzők és előadók a sikerekről számolnak be. Kialakulóban van az új módszertan, a „digitális pedagógia”, amely arra tesz kísérletet, hogy kifejlessze a leghatékonyabb módszereket és tartalmakat a számítógéppel segített oktatás számára. A tanulmány a legnevesebb külföldi szakemberek véleményét veti össze a hazai helyzettel annak érdekében, hogy világossá váljon, merre tart a világ a harmadik évezred küszöbén. |
A mítoszok kora
„A számítógépek miniatürizálásának hatására technológiai forradalom van kibontakozóban ... Egy évtized alatt akkora lesz a változás, hogy még arról sem tudunk biztosat mondani, hogy közeljövőnk a Paradicsomot vagy a Poklot hozza-e számunkra” – írta Bruno Lussato2 1981-ben. Az azóta eltelt csaknem két évtized optimizmusunkat nem csökkentette, de várakozásaink sem feltétlenül teljesültek. Ennyi idő elteltével érdemes röviden visszatekintenünk a 80-as évekre, amikor jobbára még csak az álmodozás szintjén eshetett szó az iskolai számítógépesítésről. Elsőként
–
Ez a kérdés azért is fontos, mert ha abból indulunk ki, hogy a diák az iskolában tanulja meg a szükséges ismereteket, akkor el kellene dönteni, melyek is azok. Tovább nehezíti a kérdést, hogy milyen tudásszint szükséges és elégséges a számítógépek hatékony használatához. Ebben jelenleg megoszlik a szakemberek véleménye, így az, hogy ki mit tanul meg, a gyakorlatban attól függ, hogy melyik iskolába járt... Nem tisztázott az a kérdés sem, mit kell(ene) tudniuk a iskolai munkában számítógépet használni szándékozó tanároknak.
–
„A gép megoldás, amely problémát keres” – mondja
Megjelent a „felhasználóbarát számítógép” mítosza, azzal hitegetve a felhasználókat, hogy egyre kevesebb ismeret szükséges a számítógép eredményes használatához. Ennek hamisságával mindennap szembesülhet bárki, aki akárcsak egy szövegszerkesztővel készített dokumentumot szeretne más formátumra konvertálni, netán máshol kinyomtatni. Véleményem szerint az eszközök használata az egyre újabb és újabb (döntő többségében felesleges) funkciók belezsúfolásával folyamatosan bonyolultabbá válik. Így az a mítosz is gyanús, hogy informatikatanárokra, -tanításra nincs is szükség, a gépet csak alkalmazni kell a különböző tantárgyak oktatásában. Ez ugyanis feltételezi a „számítógépbarát felhasz
–
–
–
Ez utóbbi kérdés rendkívül időszerű napjainkban is, amikor olyan kifejezésekbe ütközünk lépten-nyomon az iskolák kapcsán, hogy gazdaságosság vagy minőségbiztosítás. Kétséges, hogy ezek mindenféle változtatás nélkül megállnák-e helyüket az oktatás területén. A felvetésekre
Arra a felvetésre, hogy minek is kell az oktatásban a számítógép, Roszak válaszait túlhaladta az idő. A számítógép már nem státusszimbólum nálunk sem, és valós tény az is, hogy a jobb állások elnyerésének alapfeltétele a számítógépes ismeretek megléte. Hiszen a 90-es évekre új kihívások jelentek meg.
Felnövekszik a net-generáció...
Az Internet világméretűvé válásával egyidejű jelenség az új nemzedék, a „net-generáció” megjelenése. Azokról a fiatalokról van szó, akik már gyerekkoruktól kezdve hozzáférnek a számítógéphez, és ugyanúgy használják az Internet lehetőségeit, mint a televíziót vagy a videót. Óriási kérdés, vajon milyen hatással lesz a jövőnkre az új generáció új világlátása?
A digitális jövőt elemző könyvében4